Első lépésben elkészítettem a nyers gyümölcslapot, ami úgy készült, hogy 1 db banánt és 3 db kisebb almát
(csak így magukban, ne egyenek se túl értettek, se értetlenek) simára
turmixoltam. Úgy nézett ki mint a bébikaja, ezt egyenletesen elkentem
egy sütőpapírra, és betettem a sütőbe "száradni" "aszalódni" ez kb. 6-7
óra 50°C-on.Fontos, hogy a sütő ajtajához beszúrtam egy fakanalat, hogy a
felesleges gőz távozzon. Amikor elkészült, lehúztam róla a sütőpapírt,
és feltekertem. Betettem hűtőbe. (így eléggé eláll és vár a sorára)
íme:
Töltelék:
20 dkg darált mák, ehhez még szárazon hozzákeverni , 1 citrom reszelt héját, 2 EK frissen facsart citromlé, 1 KK őrölt fahéj, utána 15dkg kimagozott datolya vízbe beáztatni 4-5 órára, ezután simára turmixolni,(!!! az áztatólevet ne öntsd ki, ha túl száraz a massza ezzel picit lehet lazítani) mindent összekeverni, mézzel ízlés szerint édesíteni (én utólag is még tettem citromlevet is),
-simára kikeverni,
-rákenni a gyümölcslapra,
kb. egy maréknyi ;) mazsola, pár percre beáztattam, és amikor már rákentem a mákos masszát, abba nyomkodtam az áztatott(leszűrt) mazsolát, feltekerni, min. 3 órára hűtőbe tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése